Óra márkák története PDF Nyomtat Email
LONGINES
DOXA
OMEGA
CITIZEN
TAG HAUER

LONGINES

A Longines egy tradicionális svájci óragyár, amely a kollekcióját leginkább az elegancia és a nagy ősök tiszteletének szellemében alkotta. A történet 1832-re vezethető vissza, amikor is Auguste Agassiz megnyitotta kicsiny üzemét St. Imierben. Folytatás >>>


DOXA

Pontos mint a Doxa óra. Arra az emberre alkalmazzák ezt a jelzőt, aki a szokásosnál megbízhatóbb, pontosabb, precízebb. Nem tudjuk hogy ezt a mondást a világ más részén ismerik-e, használják-e ebben az aspektusban, de az biztos hogy a Doxa óra szerte a világon a pontosság szimbóluma. Folytatás >>>


OMEGA

A görög ABC utolsó betűje, amely a tökéletességet szimbolizálja. A céget Luis Brand alapította 1848-ban La-Chaux-de-Fondsban. Az 1900-as évek elejétől, konkrétan a Párizsi világkiállítás óta szinte minden lehetséges szakmai eseményen kiváló helyezést és közönségsikert érnek el óráik. Folytatás >>>


CITIZEN

Az '50-es évek elején két japán óramárka robbant be a világ órakereskedelmébe, az egyik a Seiko volt, a másik a Citizen. Ez a két márka fej-fej mellett haladt egészen addig, amíg a Citizen egy óriási választékkal, közel ezer modellel, és egy 20%-kal kedvezőbb árral meglepte a vásárló közönséget. Folytatás >>>


TAG HEUER

Egy század másodperces pontossággal mérő, mechanikus stopperórát mutatott be a világon elsőként a svájci TAG Heuer óragyár a Baselworld 2005 óra- és ékszerkiállításon. A Calibre 360 tanulmány karóra a világ jelenleg legpontosabb mechanikus kronográfja, ami valaha kikerült órásmester keze alól. Folytatás >>>

 


Cylex Silver Díj